5.fejezet

Sziasztok! Köszönöm a 8 feliratkozót és a pipákat <3 Remélem ez a fejezet is tetszeni fog :) Időhiány miatt mostantól heti egy részt tudok hozni, szombatonként. 

Ha elolvastad, nyomj egy pipát kérlek!:)

★ ★ ★

 A vonaton nagyon meleg volt, és kicsit meg is izzadtam, szóval úgy döntöttem kicserélem a pólóm, hogy jobban érezzem magam. Miután becuccoltunk a szobánkba, Heni kiment a nappaliba. Épp kaptam le a felsőm, mikor váratlanul benyitott valaki az ajtón. 

 - Nina arra gondoltunk, hogy... - kezdett bele Olivér, majd hirtelen elhallgatott, mikor meglátott. Ott álltam egy szál melltartóban, és nem tudtam eldönteni, hogy melyikünk döbbent meg jobban.

  - Hopsz, bocsi. - kért gyorsan elnézést Olivér, enyhén elvörösödve, majd a pillanatnyi zavar után széles mosolyra húzta a száját.

 - Szép virágok. - tette hozzá nevetve, a melltartómat díszítő rózsákra utalva.

Elvörösödtem, majd felkaptam egy párnát az ágy végéről és teljes erőmből hozzá vágtam. 

 - Tanulj meg kopogni! - kiáltottam rá, majd hátat fordítottam és gyorsan magamra kaptam a pólóm. 

 - Sajnálom, na. - mondta, maga előtt tartva a párnát. Megigazgattam a felsőm és felé fordultam. 

 - Mit akarsz? - kérdeztem. Kikukucskált a párna mögül, majd miután megbizonyosodott róla, hogy van rajtam ruha, visszadobta az ágyra. 

 - Szóval arra gondoltunk, hogy nézhetnénk valami filmet. - felelte. Nem úgy nézett ki, mint aki zavarban van, szóval elég gyorsan túllépett a dolgon. Én természetesen még mindig nagyon kínosan éreztem magam.

 - Jó ötlet. - egyeztem bele, majd együtt kisétáltunk a nappaliba.

***

 Már egy ideje félálomban voltam, mikor erőt vettem magamon, és kinyitottam a szemeim.  Tekintetemmel az éjjeliszekrényen álló órát kerestem, világító számlapja szerint fél nyolc volt. Nem hallatszott más, csak az eső halk, monoton kopogása az ablakon. A szobában kellemes félhomály uralkodott, a sötétítőfüggönyön keresztül csak egy vékony fénycsík tört magának utat. Már épp azon voltam, hogy visszaalszom, mikor megláttam, hogy a szobában lévő másik ágy üres. Szépen meg is volt ágyazva, így arra a következtetésre jutottam, hogy Heni már felkelt. Erőt vettem magamon, felültem és ásítottam egy nagyot. Álmosan megdörzsöltem a szemeim, belebújtam a papucsomba és kinéztem a folyosóra. Elindultam a nappali felé, a teraszajtó üvegén keresztül pedig megláttam Henit, ahogy felhúzott lábakkal, bögrével a kezében ül az egyik széken. Az ajtóhoz osontam, majd óvatosan lenyomtam a kilincset. Halkan nyikorogva nyílt ki, Heni egy pillanatra összerezzent, felém kapta a fejét, majd kedvesen elmosolyodott. Odahúztam mellé egy széket és leültem.

 - Jó reggelt. - mondta halkan. 

 - Jó reggelt. - viszonoztam a köszönést mosolyogva. - Nem tudsz aludni?

 - Szeretek korán kelni. - válaszolta. - Szeretem nézni az esőt. - tette hozzá halkan, szinte suttogva. Végignéztem az előttünk elterülő kerten, a szemerkélő esőn.

 - Párásabb időben ködbe veszik a teteje, mintha felérne egészen a felhőkig. - mondta lelkesen. Tekintetem a fölénk magasodó hegyre emeltem, ami tényleg lenyűgöző látványt nyújtott a ködfátyolba burkolt csúcsával. 

 - Hallottál már a Rózsa kőről? - kérdezte. Megráztam a fejem.

 - Valahol arra van, a hegy nyugati oldalánál. A legenda szerint, ha valaki leül rá, háttal a Balatonnak, és közben a szerelmére gondol, akkor az érzései azonnal viszonzásra találnak. Mit gondolsz? Meg akarod látogatni? - nézett rám kíváncsian.

 - Áh, én nem hiszek az ilyesmiben. De még ha igaz is lenne, nem hiszem hogy megelégednék egy ilyen szerelemmel. Azt akarom, hogy magamért szeressenek, és ne azért, mert leültem valami kőre. - feleltem. - Persze egy túra jól hangzik, szívesen megnézném milyen a kilátás odafentről.

 - Ha a fiúk is benne vannak, túrázhatunk majd egyet. - mosolygott rám. Visszafordultunk a hegy felé, majd hosszú ideig csak ültünk szótlanul és bámultuk az esőt.

***

 Reggel ugyan esett, délutánra azonban gyönyörűen kisütött a nap, tökéletes volt az idő a strandoláshoz. Bepakoltam a törülközőm, váltóruhát, naptejet, meg egy csomag kekszet a fekete hátizsákomba, majd megvártam, míg a többiek is elkészülnek, és együtt elindultunk a strandra. Tíz perces séta után már ott is voltunk, megvettük a belépőt és bementünk. Egy árnyékos, vízhez közeli részen telepedtünk le. A fiúk kiterítettek egy hatalmas pokrócot, majd ledobáltuk a ruháinkat és bekentük magunkat naptejjel.

 - Mehetünk? - kérdezte Márk és felkapta a strandlabdát. Feltápászkodtunk a pokrócról, ezzel jelezve, hogy készen állunk az indulásra, majd a part felé vettük az irányt. A fiúk udvariasan előreengedtek, mikor a lépcsőhöz értünk, én pedig naiv lendülettel léptem az első víz borította lépcsőfokra.

 - Jézusatyaúristen! - kiáltottam fel. Számítottam rá, hogy hideg lesz, de hogy ennyire! Mivel mindenki rám

várt, erőt vettem magamon, összeszorítottam a fogam és megtettem a maradék négy fokot is. Óvatosan lögybölni kezdtem magamra a vizet, hogy hamarabb hozzászokjak a hideghez, a mellettem lubickoló kisfiú pedig volt olyan kedves és besegített. Épp elszántan lovagolta meg a delfinjét, mikor egy hirtelen mozdulattal a vízbe vetette magát, ezzel a nyakamba borítva a fél Balatont. Ezek után már elég edzettnek éreztem magam ahhoz, hogy nyakig merüljek az amúgy derékig érő vízben. Hátra pillantottam a többiekre, akik még a fagyoskodás szakaszában voltak, de az előbbi kisfiú elég aktívnak bizonyult ahhoz, hogy őket is átsegítse a kezdeti nehézségeken. Miután mindenkinek sikerült megszoknia a vizet, kicsit beljebb sétáltunk, egy olyan részre, ahol nincsenek annyian. Körbeálltunk és hosszú ideig csak ütögettük egymásnak a labdát. Természetesen én voltam a leggyengébb láncszem, a labdajátékok sose mentek valami jól. A többiek jókat nevettek az elegáns mozdulataimon, így annyira nem zavart, hogy béna vagyok. Mikor a játék kezdett eldurvulni, és ádáz csata tört ki a labda birtoklásáért, Henivel úgy döntöttünk, hogy inkább kiszállunk. Egy darabig néztük ahogy a többiek bírkóznak, majd Heni felvetette az ötletet, hogy ússzunk el a bójáig. Kicsit elbizonytalanodtam, hogy be merjem-e vállalni, végül úgy döntöttem, hogy mért ne, elég jól úszom, csak nem fogok megfulladni. Így hát nekivágtunk a bója felé vezető útnak. Nem tudnám megbecsülni, hogy mekkora volt a táv, de az biztos, hogy kétszer annyi, mint amennyinek ránézésre tűnt. Pár hossz után már térdig ért az iszap, szóval nem szívesen tettem le a lábam, később pedig már elég mély volt ahhoz, hogy ne is legyen rá lehetőségem. Közben olyan gigantikus növénykék mellett haladtunk el, amik egészen a víz felszínéig értek. Valahányszor beleakadt a lábam egy-egy ilyenbe, kirázott a hideg. 

 - Bírod? Visszafordulhatunk. - szólalt meg Heni, mikor észrevette, hogy kicsit lemaradtam.

 - Nem kell, bírom. - válaszoltam és vetettem egy elszánt pillantást a bója felé. Az elején úgy tűnt, mintha egyre távolodna tőlem a kis huncut, de végül sikerült utolérnünk. Gyorsan megérintettük, majd visszafordultunk. Mire a parthoz értünk, már a fiúk is megunták a játékot és kimentek száradni a pokrócra. Mi is így tettünk, majd miután megtörölköztünk, kifeküdtünk a napra. Épp a törülközőmön hasalva süttettem a hátam, mikor Olivér mellém huppant a fűre.

 - Nincs kedved vízibiciklizni? - kérdezte vidáman. 

 - De! - feleltem lelkesen, miközben ülőhelyzetbe tornáztam magam. A többiekre pillantottam, akik úgy néztek ki, mintha épp indulni készülnének, Márk és Ya Ou már fel is voltak öltözve. 

 - Csak te meg én. A többiek megvárnak a nyaralóban - tette hozzá huncut mosollyal, elővillantva vámpír fogait. Henire pillantottam, aki rámkacsintott, majd kezében a váltóruhájával megindult az egyik öltözőfülke felé. 

 - Jól hangzik - mosolyogtam rá Olivérre, majd felpattantam és letakargattam a cuccainkat a törülközőmmel. Elköszöntünk a többiektől és elindultunk a strand végén lévő mólóhoz, ahol a vízibiciklik voltak kikötve.

Olivér befizetett minket egy órára, én pedig kiválasztottam egy szép, zöld jószágot. A bácsi kisétált velünk a mólóra, megvárta amíg beszállunk, majd eloldozott minket. Kényelmesen elhelyezkedtem, az irányítást pedig Olivérre bíztam, aki először ügyesen belekormányozott minket a nádasba, de aztán belejött és sikeresen kievickéltünk a nyílt vízre. 

 - Már értem mért nincs még jogsid. - nevettem rá.

 - Hé, tudok vezetni, csak eddig nem volt időm levizsgázni. Tudod, X-Faktor, koncertek... - vágott vissza.

 - Persze, persze... - feleltem vigyorogva. 

 - Te is csak kritizálni tudsz! Az bezzeg fel se tűnt, hogy milyen gyönyörű manőverekkel kerültem ki azt a bóját!

 - Bóját? - kérdeztem és hátra fordultam. - Már ilyen messze vagyunk?

 - Aha. - felelte, majd abba hagyta a tekerést és megálltunk. A nap már lemenőben volt, utolsó sugarai vörösre festették az eget. Egy darabig csak szótlanul gyönyörködtem a csillogó víztükörben, a felhőkben és a part mentén húzódó hegyekben, majd felálltam a pedáltól és a vízibicikli hátuljához mentem.

 - Vajon itt még leér a lábam? - kérdeztem elgondolkodva a víz felszínét fürkészve.

 - Mért nem nézed meg? - lépett mellém Olivér széles vigyorral az arcán és egy hirtelen mozdulattal a vízbe lökött. Az utolsó pillanatban azonban sikerült megragadnom a karját, és magammal rántanom. Együtt csobbantunk a vízbe, én pedig rémülten kezdtem kapálózni, mikor nem éreztem magam alatt a talajt. Párszor talán bele is rúgtam Olivérbe, de ő egy pillanatra sem engedett el, rövid idő múlva pedig sikerült a felszínre húznia. Amint újra levegőhöz jutottam és felköhögtem azt a pár korty vizet, amit véletlenül lenyeltem, már egyedül is fent tudtam maradni, de Oli még mindig fogta a karom.

 - Jól vagy? - kérdezte aggódva. Kiszabadítottam magam a szorításából, és a képébe fröcsköltem egy nagy adag vizet.

 - Majdnem megfulladtam, idióta! - mondtam neki nevetve.

 - Ugye tudod, hogy az előbb lerúgtad a vesém? - válaszolta vigyorogva és ő is fröcskölni kezdett. Miután

mindketten benyeltünk legalább egy liter vizet, és már kezdtünk fáradni, úgy döntöttünk, hogy itt az ideje visszatérni a fedélzetre. Természetesen abból is komoly verseny kerekedett, hogy melyikünk mászik fel előbb. Sikerült megelőznöm Olivért és már fel is könyököltem a vízibiciklire, mikor a derekamnál fogva visszarántott. Mire újra a felszínre úsztam, már a fedélzetről nevetett rám. 

 - Jól látom, hogy én nyertem? - kérdezte vigyorogva, mire nyelvet nyújtottam rá és én is megpróbáltam felmászni. A kezét nyújtotta, én pedig hagytam, hogy felhúzzon. 

 - Ugye tudod, hogy csak szerencséd... - kezdtem bele, mikor hirtelen magához húzott és megcsókolt. Egyik kezével átölelte a derekam, másikkal a nyakamat fogta, nekem pedig kellett pár pillanat, hogy felfogjam, mi is történik. Ahogy tudatosult bennem, hogy életem szerelme épp most smárolt le, kezeimet a nyaka köré fontam és viszonoztam a csókját, hosszú ideig pedig egyikünk sem akart elszakadni a másiktól.