6.fejezet 1.rész

Sziasztok! Kis késéssel ugyan, de meghoztam a 6. fejezetet, ami olyan hosszúra sikerült, hogy úgy döntöttem két részben töltöm fel :) Köszönöm a visszajelzéseket az előző fejezethez, remélem ez is elnyeri a tetszéseteket!

Ha elolvastad, nyomj egy pipát kérlek!:)

★ ★ ★

 - Ugye tudod, hogy csak szerencséd... - kezdtem bele, mikor hirtelen magához húzott és megcsókolt. Egyik kezével átölelte a derekam, másikkal a nyakamat fogta, nekem pedig kellett pár pillanat, hogy felfogjam, mi is történik. Ahogy tudatosult bennem, hogy életem szerelme épp most smárolt le, kezeimet a nyaka köré fontam és viszonoztam a csókját, hosszú ideig pedig egyikünk sem akart elszakadni a másiktól.

 Hirtelen megszűnt létezni a bőrömet perzselő fáradt napsugár, a talpam alatt imbolygó nedves vízibicikli, a körülöttünk csillogó víztükör. Nem volt más csak ő, puha ajkai, testének melege, ahogy bőrünk összeért. A hangok, a távolban strandoló emberek vidám zaja, a közeli kikötőben álló komp éles dudája tompulni kezdett, lassan mindent betöltött Olivér halk, egyre szaporább légzése. Úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta, és azt kívántam bárcsak örökké tartana ez a pillanat. A levegő azonban fogyott, ajkaink pedig lassan elváltak.

 -  Hogy én mióta várok erre! - suttogta mosolyogva, elővillantva vámpír fogait.

 - Hát még én. - feleltem halkan. Tényleg, mióta is? Azóta, hogy két év után először találkoztunk a mekiben? Vagy a romantikus beszélgetés óta a teraszon? Nem... Sok év elnyomott vágya volt ez a csók. Szeretem őt, mióta csak ismerem. Mosolyt csalt arcomra a gondolat, hogy kezdetben milyen lehetetlennek tűnt ez a kapcsolat, és most mégis itt állunk a Balaton közepén egymást ölelve a naplemente fényében. Kicsit távolabb húzódtam tőle, hogy a szemébe nézhessek, mikor a hirtelen feltámadó szél miatt kirázott a hideg.

 - Ilyen rosszul csókolok? - kérdezte nevetve.

 - Dehogy, isteni volt, csak kezdek kicsit fázni. - válaszoltam széles mosollyal az arcomon. 

 - Tényleg kezd lehűlni a levegő, jobb ha visszamegyünk. - jelentette ki, én pedig bólintottam, de egyikünk sem mozdult. Ismét feltámadt a szél, ezúttal Olivért rázta ki a hideg, mire mindketten felnevettünk.

 - Oké, menjünk. - mondtam, gyors puszit nyomtam a szájára és a pedál felé indultam. Követte a példám, majd egyszerre kezdtünk tekerni a part felé. A zöld kis jószág viszonylag gyorsan hasította a vizet, mikor hirtelen beakadt a pedál.

 - Oké... most mi van? - néztem értetlenül Olivérre.

 - Ez egy jó kérdés. - felelte elgondolkodva. Hiába próbáltuk erősebben taposni, nem mozdult. Olivér úgy döntött körülnéz, hátha sikerül rájönnie, hogy mi a probléma. Követtem szememmel, ahogy a vízbe ugrik és hiba után kutatva körbeússza a járművet. Közben teljes súlyommal a pedálnak feszültem, ami váratlanul nagyot kattanva fordult egyet. Egy pillanatra azt hittem, hogy megjavult, de mikor tekerni próbáltam, rá kellett jönnöm, hogy még mindig nem haladunk. Olivér felé fordultam, aki épp akkor bukkant fel a víz alól és győzedelmesen a feje fölé emelt egy nagy kupac hínárt.

 - Valószínűleg ez volt a gond, rátekeredett a lapátra. Most már jó lesz. - közölte büszkén. Ekkor jött a felismerés, beleakadtunk a növénybe, én meg szépen eltörtem a pedált.

 - Ebben nem lennék olyan biztos... - feleltem zavartan.

 - Hogy érted? - nézett rám értetlenül.

 - Azt hiszem épp az előbb törtem el a pedált.

 - He??

 - Véletlen volt, na! - magyarázkodtam. Olivér megforgatta a szemeit, majd hangosan felsóhajtott.

 - Toljuk ki a partra. - vetette fel rövid idő után az egyetlen megoldásnak látszó ötletet. Bólintottam, majd a vízbe ugrottam, és a jármű hátuljához úsztam. Belekapaszkodtunk a vízibiciklibe, majd a lábunkkal kapálódzva lassan a part felé kezdtünk haladni. A táv nagyjából annyi volt, mint a bójáig meg vissza, annyi különbséggel, hogy ezúttal egy két tonnás vízibiciklit kellett magam előtt tolnom. Hamar elfáradtam, egyenletes lábtempóm lassan erőtlen kapálózásba ment át. Olivér vetett felém pár aggódó pillantást.

 - Inkább szállj fel. - utasított kicsit lihegve, mire bólintottam. Alulról tolva segített felkecmeregni a fedélzetre. Hamarosan a "kikötőbe" értünk, addigra sikerült kicsit kipihennem magam. Egy bácsi a vízből segítette a kikötésünket, és szerencsére nem kérdezte, hogy mért nem használjuk inkább a pedált. Ahogy a helyére tolta a vízibiciklit, Olivér felpattant a fedélzetre, majd onnan a mólóra.

 - Hölgyem. - mondta, miközben a kezét nyújtotta, hogy segítsen átlépni azt a pár centis rést.

 - Köszönöm figyelmességét uram. - válaszoltam úri hölgyeket megszégyenítő eleganciával, majd a kezére támaszkodva én is a mólóra léptem. 

 - És most lépjünk, mielőtt számon kérik azt a pedált. - súgta, majd megragadta a karom és futva húzott a cuccaink felé. Az egyre erősödő szél miatt vacogva burkolóztam a törülközőmbe, majd előkotortam váltóruhám fekete hátizsákomból. Mindketten kerestünk egy fülkét és átöltöztünk. Csuromvíz hajam hamar átnedvesítette vékony felsőm, így annak ellenére, hogy immáron trikóban és rövidnadrágban voltam, még mindig fáztam. Miután megfésülködtem vetettem egy utolsó pillantást a fűre, hogy megbizonyosodjak róla, nem hagyunk itt semmit.

 - Mehetünk. - fordultam Oli felé mosolyogva, miközben a hátamra vettem a táskám. Bólintott, és a kijárat felé indult, én pedig követtem. Végignéztem a strandon, ami lassan kiürült, a füvön heverő törülközőknél lézengő néhány ember is már induláshoz készülődött. Már csak egyetlen néni úszkált a vízben, közvetlenül a part mentén pedig felbukkant néhány hattyú. A vízben álló vas vízilabda kapu tetején sirályok gyülekeztek, mint fecskék a villanydróton. Sokkal békésebb látványt nyújtott a rózsaszínben játszó ég, és a szinte érintetlen víztükör, mint akkor, amikor megérkeztünk, mikor még minden tele volt élettel. Épp azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne, ha itt lenne a fényképezőm, hogy mindezt megörökíthessem, mikor Olivér a kezemért nyúlt. Először csak finoman hozzám érintette kézfejét és várta a reakcióm, mire én a pillanatnyi zavar leküzdése után, talán kicsit elvörösödve, de határozottan az övéibe kulcsoltam az ujjaim. Nem néztem rá, de a szemem sarkából láttam, ahogy elmosolyodik. Már nem éreztem a szél hidegét, sem a fáradtságot, mindent betöltött az a melengető boldogság, mikor ténylegesen is tudatosult bennem, hogy épp kézen fogva sétálunk az utcán. Alig vártam, hogy elmesélhessem Heninek, hogy lássam, milyen meglepett
fejet vágnak a többiek, amikor hazaérünk, hogy felhívhassam anyát és neki is beszámoljak mindenről, hogy bejelentsük a TV-ben a több ezer rajongó előtt. Már csak pár méterre voltunk a háztól, mikor Olivér elengedte a kezem. Mikor beléptünk, a többiek éppen valami játékkal játszottak a TV-n, azzal a konzolos izéval, amit Márk hozott. Üdvözöltük őket, majd gyorsan elrohantam lezuhanyozni. Mikor végeztem, belebújtam a hálóingembe és a nappaliba mentem, ahol a többiek beszélgettek. Nem akartam, hogy Olivér azt higgye, nyomulok, ezért direkt a másik szélre telepedtem, Márk mellé. Így viszont lehet, hogy ő értette félre, mert egy idő után mintha megpróbált volna átkarolni, kezét a háttámlára tette, de úgy, hogy ha csak egy kicsit is, de azért a vállamhoz érjen. Előrébb hajoltam, kezdtem magam kényelmetlenül érezni. Bármikor örültem volna, ha egy hozzá hasonló srác udvarolni próbál nekem, de nem most. Nem akkor, amikor kezdenek alakulni a dolgok Olivérrel. Nem akartam megbántani és visszautasítani, főleg nem úgy, hogy még nem is lehettem biztos abban, hogy akar valamit, szóval nem szóltam semmit. Közben Olivér beszámolt a kalandjainkról, természetesen nem említve a csókot. Miután kibeszéltük a témát, a többiek folytatták a játékot, én viszont túl fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy tovább fent maradjak. Elvonultam fogat mosni, majd elköszöntem, és a szobámba mentem. Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamban, párszor felidéztem magamban a csók pillanatát, majd széles mosollyal az arcomon álomba merültem.

***

 Másnap kénytelen voltam korán kelni, délelőtt ugyanis programunk volt, Heni felajánlotta, hogy elvisz minket a tapolcai tavasbarlangba. 

 - Jössz már? - sürgetett a lány.

 - Csak öt percet adj... - motyogtam csukott szemmel és a fejemre húztam a paplant. Hallottam, ahogy bosszúsan felsóhajt, majd kiviharzik a szobából. Tudtam, hogy ideje lenne felkelni, de nem sok kedvem volt hozzá. Már majdnem vissza aludtam, mikor hirtelen valaki az ágyamra huppant, lerántotta rólam a takarót és összekuszálta az amúgy is kócos hajam.

 - Jó reggelt álomszuszék! - mosolygott rám Olivér. Morcosan arrébb löktem a kezét, és felültem.

 - Jól van! Jól van! Jövök már... - ásítottam. Most, hogy ő is itt volt, mindjárt jobb kedvvel vágtam neki a mai napnak. Kimásztam az ágyból és előkotortam valami ruhát a táskámból. Egy farmer rövidnadrágot és egy köldökig érő, virágmintás pólót választottam. Már épp kaptam volna le a hálóingem, mikor hátra pillantottam. Olivér még mindig a szobában állt és engem nézett.

 - Neked nincs véletlenül valami dolgod? Mondjuk kereshetnél egy fésűt. - közöltem vele huncut mosollyal, és közben szanaszét álló, szőke tincseire néztem. Ahogy látom, ő is csak nemrég kelhetett. Elég aranyos látványt nyújtott, neki még ez is jól állt.

 - Úú, ez most oltás volt? Megyek és elszégyenlem magam. - vigyorgott rám, és kiment a szobából.